Tisztelt Látogatónk ! Köszönjük, hogy megtisztel érdeklődésével.
Jelenleg a megváltozott munkaképességűek száma mintegy 600.000 főre tehető, a védett munkahelyen dolgozók száma ebből mintegy 20.000 fő. Az utóbbi években a megváltozott munkaképességűek számára nyújtott támogatások szerkezete megváltozott, az egy főre jutó támogatás összege jelentősen csökkent, foglalkoztatásuk egyre nehezebbé vált. A védett munkahelyeken dolgozók létszáma folyamatosan esik vissza, de célunk az, hogy az Önök segítségével javítsunk ezen a tendencián, vagy legalábbis szinten tartsuk a foglalkoztatottak számát és némileg növeljük biztonságérzetüket.
Úgy gondoljuk, mindenkit támogatni kell, aki erre érdemes, és aki mindent megtesz ennek érdekében. Felelős állampolgárként hisszük, hogy az emberi élet és annak minősége egy társadalom meghatározó tulajdonsága. Biztosak vagyunk abban, hogy a megváltozott munkaképességű személyek által gyártott termékekkel elégedettek lesznek és egyúttal tudatában vannak, hogy egy ilyen áru vásárlásával egy másik embertársuk életét is segítik, akihez a sors kevésbé volt kegyes.
Amennyiben áruházunk termékei között valami felkeltette érdeklődését, kérem, ne habozzon megrendelni azt. Ezzel munkahelyeket őrizhet meg, rászorulókat támogat.
A weboldalunkon elérhető termékeket szinte kizárólag megváltozott munkaképességűek állítják elő. Köszönjük megtisztelő látogatását.
Kézzelszívvel.hu csapata
|